Bejelentkezés / Regisztráció |
| Cserkészcsapat |
894. Kaszap István Cserkészcsapat![]() A cserkészetről általában A cserkészet vallásos, politikamentes, önnevelő mozgalom. Alapítója Lord Baden Powel angol katonatiszt. A búr háború idején fiatal fiúkból szervezett felderítő őrsöket. Ezt az őrsi rendszert vitte tovább békeidőben is. Módszere: learning by doing, vagyis cselekedve tanulás. Magyarországon gróf Teleki Pál honosította meg. Legjelentősebb eseménye volt az 1933-as cserkész világtalálkozó volt a Jambore. 1948-ban vallásos töltete miatt a cserkészetet betiltották, az úttörő mozgalommal próbálták helyettesíteni. A rendszerváltás után éledt újra. Az apostagi csapat megalakulása Az apostagi 894. sz. Kaszap István Cserkészcsapat 1989-ben alakult Valaczka János parancsnok és néhány apostagi és dunavecsei fiatal kezdeményezésére. ![]() Siki bá’, Tóth Elemér Nagyon fontos dolog csapatunk életében Sinkovits Imre művész úrhoz fűződő kapcsolatunk. A művész úr ifjú korában aktívan cserkészkedett és többször is táborozott Apostagon. A község lakosainak adott záró tábortűzi szereplések is motiválták Siki bá’-t, hogy a színészmesterséget válassza. ![]() ![]() ![]() Tevékenységünk Az idők folyamán csapatunk tovább terjeszkedett Apostag határainál, a kistérség több településén is alakultak őrseink. (3.) Cserkészőrsök) Cserkészéletünk legjelentősebb eseménye az évente megrendezett nyári nagytábor. Alföldi emberek lévén igyekeztünk az ország valamelyik gyönyörű hegyvidékét választani táborhelyül. Célunk az egész évben tanultak gyakorlatban való elmélyítése, de közben mindig fantasztikus kalandjaink voltak. (4.) Táboraink) Bekapcsolódtunk a VIII. Cserkészkerület és a Magyar Cserkész Szövetség rendezvényeibe, versenyeibe. Ezeken cserkészeink sok szép eredményt értek el. (5.)Versenyek) Mivel a Duna partján élünk mindig is fontos volt számunkra a víz, a vízre szállás. Ezekről az élményeinkről a (6.) Vizicserkészet ) menüpontban olvashatsz. ![]() ![]() Táborok: 1990. Diósjenő – Honfoglalás 1991. Zalalövő 1992. Dönös - Kuruc-labanc 1993. Mánfa - Indián 1994. Bakonyszentlászló, ördög-rét – Robin Hood 1995. Bakonyszentlászló, Hódos ér - Török-magyar 1996. Apostag, Duna-part 1997. Apostag, Csatorna-part 2000. Pilisszentlászló - Kuruc-labanc 2001. Börzsöny - Indián mozgó tábor 2002. Mánfa - Indián 2003. Bakonyszentlászló Hódos ér - Török-magyar 2005. Szálka - Kalóz 2006. Gerecse - Kerületi Nagytábor Versenyek: 1995. Kerületi Pontverseny I. helyezés 1996. Kerületi Akadályverseny Jászberény I. helyezés 1996. Országos Akadályverseny Bp. Julianna major I. helyezés 1997. Kerületi Akadályverseny Jászberény II. helyezés 1998. Kerületi Akadályverseny Jászberény I. helyezés 2004. Kecske Kupa (Kerületi Foci Kupa) Kecskemét lányok II., fiúk III. helyezés 2006. Kecske Kupa (Kerületi Foci Kupa) Kecskemét fiúk I., lányok III. helyezés |
| 2009. március 25. |